Népmese napja - vetélkedő

2022.10.10

A népmese vetélkedőt hagyományosan a népmese napján, vagyis szeptember 30-án, Benedek Elek születésének évfordulóján

rendeztük, ezzel is tisztelegve a nagy mesegyűjtő és meseíró emlékének. Ezen a programon a harmadik és a negyedik évfolyam

vett részt.

A feladatok megoldása közben nagyon lelkesen dolgoztak a gyerekek. Lehetett látni rajtuk, hogy igazán élvezik a megmérettetést.

 Az ügyességi feladatoknál igyekeztek a gyorsaságra törekedni, még az elméleti részben figyeltek arra, hogy mindenki megtalálja

 a magára szabott feladatot.

Voltak felolvasók, írnokok, szónokok aki a csapatnév választásban is elmondhatták választott nevüket . Élvezték, amikor egy

 szereplő ruháját ölthették magukra és belebújhattak a bőrébe. Az elején méltattam a népmesék mibenlétét, létfontosságát, de a

vetélkedő végére a gyerekek is átérezték ennek értékét.

Az egész programnak adott egy keretet, hogy az osztálytanítók is velünk lehettek, segítettek, ötleteket adtak, tapasztalataikkal

emelték az esemény színvonalát.

A vetélkedő végén igazgatóhelyettes asszony is mondott pár értékes szót és köszönetet, hogy színvonalas versenyen vehetett

 részt, és ezzel a programmal méltóképpen megünnepeltük a magyar népmese napját.