Karácsonyi ének

2019.12.23

December közepére egyre több Ady-s diákban és pedagógusban erősödött a hiányérzet - azáltal, hogy nincs már Forrás kórusunk és így nem lesz karácsonyi hangversenyünk - nehéz lesz a közelgő ünnepekre hangolódni.

Szerencsére Nagy Brigitta magyar szakos tanárnő előrelátó volt, és mert nagyot álmodni! Hagyományteremtő módon a már 4. éve működő színjátszócsoportjával és a mindenkori végzős diákjainkra építve szerette volna megtölteni a lelkeket karácsonyi fénnyel.

December 18-án este a monori Művelődési házban Dickens: Karácsonyi ének c. darabját állította színpadra. A színdarab előtt és után pedig iskolánk majd minden 8.-osát mozgósítva, közel 50 diákunk szavalta Lackfi János verseit (boncolgatva a kamaszokat és felnőtteket is nagyon foglalkoztató és megosztó kérdéseket); énekelte a (4 éve még kisgyerekként megtanul és előadott) Karácsonyi álom c. dalt és Kowalsky: Mint egy jel c. slágerének mélytartalmú sorait. A tehetséges, sokoldalú, szófogadó vagy éppen lázadó gyerekek - akikben olykor magunkra ismerhettünk -, a diáktársakra, tanárokra és szülőkre egyaránt nagy hatást gyakoroltak.

 Remek ötlet volt, köszönjük minden közreműködő fáradozását!