„Jól készítsétek útját, a vendég már közel…”

2019.12.21

A fenti református ének is felcsendült a negyedik évfolyam karácsonyi műsorában, amit december 20-án, pénteken délelőtt láthatott először a felső, majd az alsó tagozat diáksága.

A közel 50 fős negyedik évfolyam minden tanulója szerepelt ebben az igazán nagyívű előadásban. A látványos bevezetőből megtudhattuk, hogy a világ különböző országaiban hogyan ünneplik az emberek a karácsony ünnepét. A 4. a és 4. b osztály tanulói pedig megmutatták, hogy mi, az Ady Úti Általános Iskolában hogyan ünnepeljük idén az Úr Jézus születését.

A negyedikesek tolmácsolásában ismét átélhettük az első karácsony történetét: Mária és József vándorlását, az angyalok megjelenését, a pásztorok csodálkozását és hódolatát, valamint a napkeleti bölcsek útját Jeruzsálemen keresztül egészen Betlehemig. Karácsonyi énekekkel, hangszeres játékkal színesített műsorból megérhettük, hogy abban a betlehemi istállóban - igaz, egyszerű körülmények között - történt meg a világtörténelem legnagyobb csodája: ott és akkor született meg a világ Megváltója, az Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus.

2019 adventjének végén, amikor a karácsony ünnepe már egészen közel ért hozzánk, mi így készítettük az Úr útját a szívünkhöz.

"Ha ez a szép rege igaz hitté válna,

Óh, de nagy boldogság szállna a világra. [...]

Nem volna más vallás, nem volna csak ennyi:

imádni az Istent és egymást szeretni...

Karácsonyi rege, ha valóra válna,

igazi boldogság szállna a világra..."

(részletek Ady Endre: Karácsony c. verséből)

Köszönjük a negyedik évfolyam minden tanulójának és a műsort összeállító, megrendező tanító néniknek: Hajni néninek és Dia néninek ezt a csodálatos és megható ünnepséget.